Kultúra

El Kazovszkij a transznemű művész

El Kazovszkij, eredeti nevén Jelena Jefimovna Kazovszkaja (1948 – 2008) orosz származású Kossuth-díjas magyar festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező volt. Édesanyja, Putolova Irina művészettörténész és édesapja, Jefim Kazovszkij fizikus válását követően nagyszüleinél élt az Urálban, Nyizsnyij Tagilban. Édesanyja 1955-ben férjhez ment Skoda Lajos magyar építészmérnökhöz. Ezután Magyarországra költöztek.

Transzszexualitását (biológiailag nő, nemi szerepe szerint homoszexuális férfi) a nyilvánosság előtt is vállalta. „Egy számomra furcsa női testben élő férfi vagyok, s hogy még bonyolultabb legyen, olyan homoszexuális férfiember vagyok, aki számára a vonzerőt a nagyon lányos, fiatal fiúk jelentik, akiket én tulajdonképpen nőnek látok, és mint nőket szeretem őket.”

Saját bevallása szerint már gyerekkorában megfogalmazódott benne, hogy „férfitudattal” él. Testével szembeni ellenérzése meghatározó alapkonfliktusa volt, sosem érezte magát egységben vele. Húszas évei elején még nevét is megváltoztatta, hogy mindenki számára egyértelművé tegye férfi identitását, amiről egyébként szinte minden vele készült riportban nyíltan és a legnagyobb természetességgel beszélt. Kazovszkij környezetétől is ugyanilyen tudatosságot várt el. Férfiként kellett kezelni, s ha ez nem történt meg, például ha női névre címeztek neki egy hivatalos levelet, képes volt hisztériás rohamot kapni.

Kazovszkij transznemű identitása több volt mint puszta szerepjáték, sokkal inkább egy életen át tartó munka, és nemcsak egyik mozgatórugója, de sok esetben kompozíciós eleme is alkotásainak. Ilyen például az a játszi könnyedség, mellyel az emberi testeket tárgyiasítja performanszban, vagy az, miért ábrázolja magát vándorállatként, aki bár folyamatosan saját territóriuma után kutat, mégis mindig saját ketrece falába ütközik. Kazovszkij tehát nemcsak képeket, hanem identitást is komponált. Őszintén és szuggesztíven vitte színre vagy tette képpé önkeresését. Ez az, ami miatt saját korában hihetetlen népszerűségnek örvendett, és ami miatt ma is releváns alkotónak számít.

12o

Persze minden identitás kompozíciós munka eredménye, ami már gyermekkorunkban kezdetét veszi. Szerepeket sajátítunk el, nagyrészt olyanokat, amiket környezetünk elvárásai párosítanak biológiai adottságainkhoz. Egyszerűbben szólva nem fiúknak és lányoknak születünk, sokkal inkább azokká válunk. Eljátsszuk, ismételjük és magunk is alakítjuk identitásunkat, újra és újra, minden egyes nap, anélkül, hogy folyamatosan tudatosítanánk azt. Kazovszkijnak azonban már nagyon fiatalon meg kellett élnie azt a törést, ami a társadalmilag rászabott női szerepe, és saját öntapasztalata közt volt, ez pedig állandó önreflexiós kényszert szabott rá, melyen keresztül idővel kiépítette férfi identitását.

Kazovszkij akkor kezdett el festeni, amikor Magyarországra költözött, de még nem beszélte a nyelvet. A vizualitás sokáig a kommunikáció és önkifejezés egyetlen lehetséges eszközeként szolgált számára. Későbbi munkásságában is a „festés-mint-kommunikáció” attitűdöt vitte tovább. Szinte soha nem csak egy képet festett egyszerre, ha nekilátott, 5-6 festményt is elkészített (ez az oka a hatalmas életműnek). Nem az elkészült kép, hanem az alkotás folyamata foglalkoztatta. Éppen ezért a festmények minősége is nagyon változó. Ami azonban fontosabb ennél, az a csak rá jellemző ikonográfia és szimbólumrendszer, ami leginkább hieroglif írásmódra emlékeztet. A kutyák, balerinák, hattyúk visszatérő jelentéses elemei képeinek. Azaz festészete sokkal inkább az alkotási folyamat mögött meghúzódó lendülettől válik érdekessé.

00263518

A Dzsan-panoptikumok, Kazovszkij performanszai talán az életmű legkiemelkedőbb darabjai. 1978–2001 között 36 ilyen performanszot rendezett. Ezek az előadások lényegében minden évben ugyanúgy zajlottak: Kazovszkij mint domináns férfi és porondmester, kiválasztott egyet a színpadon várakozó, barokkos pompával feldíszített, törékeny lányként beállított fiatal fiúk közül. Kiválasztottját ezután talapzatra állította, bálvánnyá emelte, majd a performansz végén „lerombolta”. Ezek gyakorlatilag ünnepélyek, amik emlékművet állítanak annak, hogy Kazovszkij képes volt túllépni határain és férfiként megélni egy kapcsolatot, ezért saját férfitudatát ünnepli. Egyben tragédiák is, mivel teljes valójában ezt az identitást nem tudta máshol megélni, csak az általa berendezett színpadon. A háttérben tehát meghúzódik az a keserűség is, ami a transzneműség megélésének nehézségeiből fakad.

dzsan

További érdekes gondolatokat és a Magyar Nemzeti Galériában 2016. február 14-ig látogatható kiállításról itt olvashattok Kiss Kata Dóra tollából.

Hozzászólások

A hirdetés néha fáj, de csak így tudjuk fenntartani az oldalt..köszönjük ha megérted :)