Programok

Több mint tízezren voltunk a Budapest Pride felvonuláson

Szombaton 16 órakor indult az idei Budapest Pride felvonulása. A menet az Andrássy út – Dózsa György út találkozásától, a Nagymező utca, Bajcsy-Zsilinszky út és Alkotmány utca érintésével a Kossuth térre vonult.

Az Andrássy utat kordonokkal kerítették le, ezt a rendőrség érezte szükségesnek az esetleges erőszakos ellentüntetők miatt. A kordonokon belülre beléptetőkapukon lehetett bejutni. A kapuknál átnézték a táskákat, biztonsági intézkedésként azt is kérték, ha valakinél folyadékot találnak, hogy kortyoljon bele.

pride1

A menet elindulása után a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány közleményt adott ki. Ebben azt írják: a felvonuló LMBTQ közösség nem fogadja el, hogy avitt nézetek alapján néhány politikus akarja meghatározni, ki kit szerethet és kit nem. A több tízezres felszabadult, békés tömeg azt üzeni, hogy az elhallgattatással szemben az aktív kiállást választja és megvédi alapvető jogait. Kijelentik: a büszkeség ünnepe mellett a Budapest Pride Felvonulás jelentős politikai demonstráció is, amely láthatóságot ad a magyarországi LMBTQ embereket érintő kérdéseknek és elutasítja azt a kirekesztő politikai-társadalmi közeget, amelyben nincs következménye a vezető döntéshozók nyilvános buzizásának, ahol az LMBTQ embereket nem kezelik teljes jogú állampolgárokként, ahol a kisebbségeket folyton láthatatlanságba akarják temetni.

“Ma több tízezer felvonuló kiáltja hangosan, hogy nem kér a felülről rá erőltetett, dohos normákból, mert nem a politikusok által elfogadott Alaptörvény tesz valamit családdá, hanem a kölcsönös szeretet és tisztelet.” – mondta Karlik Cintia, a Budapest Pride sajtószóvivője.

pride2

A Nyitottak vagyunk kezdeményezés idén rekordászmú ismert márkával és nagy céges csapatokkal volt jelen a Budapest Pride-on. A kamionjukhoz csatlakozott a Nyitottak vagyunk három alapító cége, a Google, a Prezi és az espell, valamint a Citi, a Microsoft, a Vodafone, a BP, az IBM, a GE, és olyan magyar cégek, mint például az Indulhatunk.hu.

Ott volt a felvonulók között Presser Gábor, Kőszeg Ferenc, Colleen Bell amerikai nagykövet és az LMP-s Ungár Péter is.

A felvonulóknak osztogatott kis zászlókon QR-kódok voltak, amik egy kérdőívhez vezettek. A kérdőíven arról kérdezték a résztvevőket, hogy milyen legyen a Pride a jövőben. A rendezvény végén több ponton engedték ki a felvonulókat a kordonok mögül kisebb, tíz fős csoportokban. A szervezők mindenkit megkértek, hogy a zászlócskákat, színes lufikat a saját érdekükben tegyék el, de a legtöbben megköszönték a jó tanácsot és meguknál tartották a zászlókat. Az elmúlt években a Pride után voltak utcai attrocitások, de ilyennek most semmi jele nem volt szerencsére.

Osszátok meg velünk kommentben vagy Facebook oldalunkon, ti hogy éreztétek magatokat!

 

Hozzászólások

A hirdetés néha fáj, de csak így tudjuk fenntartani az oldalt..köszönjük ha megérted :)