Meleg

Tarlós, mint Miss Mandarin nevű átváltozóművész

Tarlós István beszólt a melegeknek. Nem tetszik neki, hogy ezek a “degeneráltak” „homoszexuális jellegű felvilágosító, vagy egyéb címen folytatott műsorokat tarthatnak”, ha éppen ehhez van kedvük.

Persze, ez nem ma történt, hanem 2001-ben.

Az akkori óbudai polgármester július 3-án kelt, hivatalos, fejléces papírra írt levelében a következőket írta a Sziget Fesztivál ügyvezetőjének, Gerendai Károlynak: “sajnos nem tilthatom meg, hogy homoszexuálisok látogassák a sziget rendezvényét, mert az valóban diszkrimináció lenne.” Ennek ellenére mégis valami hasonlóval próbálkozott: meg akarta tiltani, hogy a rendezvényen felhúzzák a Sziget Fesztivál meleg témájú rendezvényeinek és transzvesztita show-inak otthont adó sátrát. Ehhez finom nyomásgyakorlásba kezdett: “Szerződésünk és egyéb hatásköröm alapján is felhívom figyelmét,” – írta Gerendainak, “hogy ilyen sátor létesítéséhez nem járulok hozzá. Ha ennek ellenére ez a program mégis létrejönne, az súlyosan veszélybe sodorná az idei rendezvény megtarthatóságát, de a következő évi szerződés aláírását is.”

Azonban a válasz sem váratott sokáig magára. A buzilobbi Tölgyesy Zoltán, alias Miss Mandarin átváltozóművész Tarlós Istvánként jelent meg a Magic Mirrorban.

A Bozsik Ivett koreografálta táncos performanszban Tarlós különleges hölgyeket próbált meghódítani, akikről végül mind kiderült, hogy férfiak. Az előadás aláfestő zenéje Tom Jones Sexbomb című száma volt.

Persze nem csak ők, hanem különböző civil szervezetek is tiltakoztak a kijelentések ellen még a Sziget megtartása előtt. Az esetet, ami Sziget-botrányként, vagy Sziget-ügyként vonult be a köztudatba, jogi per is követte.

Forrás: melegferfiak.blog.hu

Hozzászólások

A hirdetés néha fáj, de csak így tudjuk fenntartani az oldalt..köszönjük ha megérted :)