Meleg

one-direction csók

A One Direction két tagja egymással incselkedik

Megkóstolták egymás ajkait a One Direction popcsapat két tagja, Liam Payne és Zayn Malik. És mindkettőnek “ízlett” a másik, jelentsen ez bármit is. A lányok első számú zenei kedvencei egészen meglepő dolgokkal álltak elő. Már többször felmerült a gyanú, hogy a két tag a saját neméhez vonzódik, de eddig ezt mindig cáfolták. Igaz, most sem vallották be, de azért érdekes ez az incselkedés.

A huszonegy éves Liam Payne most a We Love Pop magazinnak azt mondta, hogy egy alkalommal, egy csapatépítő során megcsókolta a nála egy évvel idősebb Zayn Malikot.

“Egyszer Zaynnel csókban forrt össze az ajkunk! Zayn olyan volt, hogy ‘Gyerünk, na már’, és az archoz érintette az arcát. Olybá tűnt, mint a bunyó előtt. Ám ő ekkor sokkal közelebb ért és megcsókolt.” – mesélte Liam.

Nemcsak ez a két ifjú csőrözött vagy csőrözne egymással. Természetesen megkérdezték a One Direction popbanda többi tagját is, hogy ők maguk közül kit vennének szájra, mármint szó szerint.

Harry Styles képtelen volt eldönteni, hogy élethalál kérdés felmerülésénél kit smárolna le a bandából. “Erre nem tudok felelni. Őszintén semmiképpen sem.” Ellenben csapattársa Louis Tomlinson viszont nem tud dönteni, ő legszívesebben mindenkit végigcsókolna. “Őszintén szólva én mindegyik srácot lesmárolnám.”

Bárhogy is van, nincs ezzel semmi gond. Mindenki csókolja meg azt, akit szeret. Éljen a szerelem!

-prominent-

Hozzászólások

A hirdetés néha fáj, de csak így tudjuk fenntartani az oldalt..köszönjük ha megérted :)