Meleg

William Ruto

A kenyai alelnök szerint a melegeknek nincs helye az országában

„Ez egy istenhívő ország. Itt nincs helye a melegeknek”
– mondta William Ruto, kenyai alelnök egy Nairobi templomban a hétvégén. Hétfőn a Reuters megkérdezte az elnöki hivatalt, hogy pontosan mire gondolt a politikus, és azt a választ kapták, hogy pontosan arra, amit mondott. A szóvivő ennyit tett hozzá:

„A kormány szerint a homoszexuális kapcsolatok természetellenesek és nem méltóak Afrikához.”
Kenyában elég rossz a melegek helyzete, a homoszexualitás illegális (igaz, már az 1963-ban véget érő brit uralom alatt is az volt), az állam legfelső bírósága pedig néhány napja megtagadta egy prominens melegjogi szervezet nyilvántartásba vételét. Helyi aktivisták a közösségi médiában ítélték el az alelnök szavait.

Kenyában azonban a nagyszámú vallásos-konzervatív szavazó miatt az ilyen kijelentések inkább hozzák a népszerűséget, mint viszik, a politikusoknak ilyenkor inkább attól kell tartaniuk, hogy elveszítik a nyugati donorországok kegyeit, és kevesebb nemzetközi segély érkezik az országba. Az Egyesült Államok például több afrikai országra is nyomást gyakorol a másság elismerése és a melegjogok szélesítése érdekében. Uganda után valószínűleg kenya is hasonlóra számíthat.

Hozzászólások

A hirdetés néha fáj, de csak így tudjuk fenntartani az oldalt..köszönjük ha megérted :)