Leszbikus

leszbikus

Interjú egy homoszexuális lánnyal

Hogyan jöttél rá, hogy homoszexuális vagy? Mik voltak az első jelek?

Már gyerekkoromban is elég fiús voltam, többnyire a fiús játékok érdekeltek, a katonák, a matchboxok, míg a hagyományos babázás hidegen hagyott és – valószínűleg ezért is – sokkal jobban éreztem magam fiúk társaságában.

Azt, hogy konkrétan a saját nememhez (is) vonzódom, úgy az általános iskola vége felé kezdtem el érezni, de persze ekkor még nem vallottam be magamnak ezt a dolgot.

Hány éves voltál, amikor magadnak bevallottad: a saját nemedhez vonzódsz?

Magamnak bevallani ezt, illetve egyáltalán megérteni, hogy mit is jelent ez nekem, mármint megérteni, hogy ez az érzés valós, akármennyire is nem egyezik az általánosan elfogadott hozzáállással, hosszú folyamat volt. Úgy mondanám, hogy hullámokban éltem meg a felismerést, és sok időnek kellett eltelnie, hogy el is tudjam fogadni ezt magamban. De ez még mindig messze volt attól, hogy akár a szűk környezetem előtt is felvállaljam. Mindenesetre a gimi közepe óta azért már elég biztosan éreztem, hogy mi is a helyzet, de felvállalni még nem tudtam.

Mikor mondtad meg a környezetednek? Kinek vallottad be elsőként, és mi volt a reakciója?

Magam se tudom, meddig halogattam volna, meddig küzdöttem volna még magammal, hacsak az egyik nagyon közeli (ma már legjobb) barátomról ki nem derül, hogy szintén hasonló problémákkal küzd… azaz, hogy ő fel nem ismeri és nem kezdeményez egy beszélgetést, aminek a végére kölcsönösen kiadjuk magunkból a hosszú évek óta felgyülemlett rengeteg elfojtott érzelmet… és megéljük, hogy nem vagyunk egyedül. Pedig amúgy nem mondanám, hogy egy kifejezetten kirekesztő környezetben léteztem volna, a családom is inkább nyitott és támogató volt úgy általában. Mindenesetre ezután szépen lassan a szűkebb baráti körömben, majd a tágabb környezetemben is fel mertem vállalni.

Kinek volt a legnehezebb megmondani?

Nem is tudom, kinek volt a legnehezebb megmondani, talán inkább arra emlékszem, hogy az öcsém reakciójától nagyon tartottam. Nem is tudtam elmondani neki sokáig, aztán egy alkalommal egy egészen spontán beszélgetés közben elmondtam neki, azaz gyakorlatilag kimondattam vele, amit már rég tudott… na arra a pillanatra emlékszem, micsoda megkönnyebbülés volt megélnem, hogy ettől még semmit sem változott a kapcsolatunk, azaz dehogynem… végre sikerült feloldani egy komoly gátat, ami igenis ott volt közöttünk.

Van, aki a mai napig sem tudja, aki előtt titkolnod kell bármi miatt? Ha igen, mi miatt?

Nagyon sok ember nem tudja még, de nem feltétlenül azért mert úgy érzem, hogy titkolnom kéne, hanem mert egyszerűen nincs olyan szinten a kapcsolatunk, ami még csak nem is feltétlenül azt jelenti, hogy mondjuk nem bízom meg benne, vagy nem tudom, hogy reagálna, hanem egyszerűen én sem érzem ezt olyan fontos információnak magammal kapcsolatban, hogy erről feltétlenül tájékoztatnom kéne.

Szóval én azt hiszem, hogy ez a dolog a személyiségemnek fontos, de nem egyedül meghatározó eleme, én magam se szoktam úgy gondolkodni magamról, mint „meleg”, mármint így önmagában.

De persze, igen még mindig van olyan is, akinek azért nem tudtam elmondani, mert félek, hogy ez fölöslegesen eltávolítana minket egymástól. Közben van olyan is, akinek szerettem volna elmondani, de már sajnos nem tudtam, és ez pedig nagyon bánt.

Mikor volt az első kapcsolatod és mennyi ideig tartott?

Az első kapcsolatom a gimi után volt, 19-20 éves lehettem, és nagyjából négy és fél évig tartott.

Mit tanácsolnál azoknak, akik most fontolgatják, hogy elmondják a családjuknak?

Ez nagyon összetett kérdés, azt hiszem, nekem szerencsém volt a családommal, legalábbis akinek elmondtam, mind pozitívan, támogatóan reagált.

Őszintén szólva nem is volt ilyen alkalom, hogy rákészültem és elmondtam volna, egyszerűen hozta a helyzet azt a pillanatot. Szóval azért én óvatos voltam. Igazából csak akkor mondtam ki, amikor már nem lehetett mást tenni, de nagyon örülök, hogy megtettem, azóta sokkal jobb lett a kapcsolatunk – anyukámmal és az öcsémmel is.

Persze tudom, hogy nem mindenkinek ennyire elfogadó a családja ezzel a témával kapcsolatban… Nem is tudom, mit tanácsolnék nekik… előbb-utóbb nekik is meg kell tenniük ezt a lépést, de azt hiszem nekik sokkal fontosabb, hogy ekkor már igazán tisztában legyenek magukkal, hogy tudjanak bízni magukban akkor is, amikor esetleg más megvonja tőlük a bizalmat.

Hozzászólások

A hirdetés néha fáj, de csak így tudjuk fenntartani az oldalt..köszönjük ha megérted :)