Biszexuális

A fiatalok fele nem vallja magát 100%-ig heterónak

Az Egyesült Királyságban a fiatalok majdnem fele nem definiálja magát 100%-ig heterónak.

A YouGov – egy nemzetközi közvéleménykutató cég – felmérésében 1632 embert kért meg arra, hogy helyezze el magát a Kinsey skálán. A Kinsey-skála Alfred Kinsey nevéhez fűződik, aki úgy vélte, hogy az emberek nem oszthatók be a hagyományos módszerek szerint hetero-, bi-, illetve homoszexuálisnak. Ezért a probléma megoldására létrehozott egy nullától hatig tartó skálát, amiben a 0 jelenti a teljesen heteroszexuális embert, a 6-os pedig a teljesen homoszexuálist.

Ha a teljes népességet vesszük, akkor a felnőttek 72%-a választotta a 0-át, vagyis hogy teljesen heteroszexuális és csak 23% ettől eltérőt. Utóbbiból 4% sorolta magát a teljesen homoszexuális kategóriába, míg a maradék 19% valahova a két végpont közé.

kinsey1

A 18-24 évesek körében azonban – akik valószínűsíthetően elfogadóbb környezetben nőttek már fel – a számok egészen máshogy alakulnak. Csupán a fiatalok 46%-a sorolta magát az abszolút heteroszexuálisok közé és 49% választott mást. Ilyen éles különbség az arányokban nem mutatható ki a teljesen homoszexuálisok körében, hiszen csak a fiatalok 6%-a vallja magát annak. Az, hogy a megkérdezettek 43%-a a spektrum köztes részébe helyezi magát azt mutatja, hogy a szexualitást egyre kevésbé polarizáltan látjuk.

A 65 éven felülieket tekintve 89% identifikálja magát a skála egyik vagy másik végébe és pusztán 7% a köztes tartományokba, ezzel is bizonyítva, hogy mennyit fejlődött a fluid szexualitás koncepciója az utóbbi évtizedekben.

A YouGov végül az alábbi következtetéseket vonta le: “Világos, hogy ezek a számok nem az aktív biszexualitást mérik, de a skála 1-es szintjére rakva magadat megteremted a lehetőségét a homoszexuális érzéseknek és tapasztalásoknak. Az azonban tisztán látható, hogy mennyire nyitottabb lett a szexualitás megközelítése. Az arra vonatkozó további kérdésekre, hogy a válaszadók vonzódnának-e azonos neműhöz, vagy létesítenének vele szexuális esetleg párkapcsolatot (ha a megfelelő ember jön szembe a megfelelő időben), a magukat 1-es szintre helyezők legalább 35%-a nagyobb valószínűséggel válaszolt igennel, mint a teljesen heteroszexuálisok.”

Vajon más országokban, vagy hazánkban is hasonló eredményeket hozna a kutatás?

Hozzászólások

A hirdetés néha fáj, de csak így tudjuk fenntartani az oldalt..köszönjük ha megérted :)