Leszbikus

Martina Navratilova

58 évesen nősült meg a legendás teniszezőnő

Megházasodott a leszbikusságát nyíltan vállaló teniszlegenda, Martina Navratilova. A kilencszeres wimbledoni győztes először házasodott meg életében. Párja a 42 éves Julia Lemigova, aki szépségversenyt is nyert 1991-ben.

Martina Navratilova az első sportolók között volt, akik 1981-ben nyilvánosságra hozták azt, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Az egykori játékos egy ideig nem is gondolt arra, hogy valaha megházasodhat.

A kilencszeres wimbledoni győztes 2004-ben kezdett el komolyan gondolkozni azon, hogy összekösse valakivel az életét azonban ez akkor még illegálisnak számított.

Jelenlegi párjával, – aki Miss Universe szépségversenyt nyert 1991-ben – Julia Lemigovával 2009 óta vannak együtt.

Az idő múlásával a törvények rugalmasabbak lettek, így 2014. december 15-én, New Yorkban örök hűséget fogadhatott egymásnak a két nő. A ceremónián csak a szűk család, illetve néhány barát vett részt.

Navratilovának az előző kapcsolatából egyébként két gyermeke is van.

A friss házasok remélik, hogy ez a lépés majd még több homoszexuális párnak nyújt erőt ahhoz, hogy ők is hasonlóképpen cselekedjenek.

Hozzászólások

A hirdetés néha fáj, de csak így tudjuk fenntartani az oldalt..köszönjük ha megérted :)