Elgondolkodtató

Két zseni élete Oscar esélyes filmekben

Az idei Oscar szezon ismét remek filmeket és alakításokat hozott, de hadd koncentráljak most arra a két alkotásra, mely a múlt század két zseniális elméjének állít emléket, Stephen Hawkingnak és a talán kevésbé ismert Alan Turingnak.

Sokan próbálnak párhuzamot vonni A mindenség elmélete és a Kódjátszma között arra alapozva, ahogy az angolok mondanák: based on true story. Valóban igaz történetet dolgoz fel mindkét film, de amíg előbbi Stephen Hawking és felesége kapcsolatát helyezi középpontba, kicsit háttérbe szorítva a tudós munkásságát, addig a Kódjátszma sokkal inkább Alan Turing II. világháborúban betöltött szerepét boncolgatja, és mintegy mellékszálként foglalkozik a férfi homoszexualitásával.

A mindenség elmélete

1963-ban a hírneves Cambridge-i Egyetemen Stephen Hawking, az ifjú kozmológus öles léptekkel halad a tudomány útján, és feltett szándéka, hogy talál egy “egyszerű, meggyőző magyarázatot” az univerzumra. Saját világa is kitárul, amikor fülig beleszeret egy bölcsész lányba, Jane Wilde-ba. Ám hamarosan megrázó diagnózissal kénytelen szembesülni: motoros neuron betegség (ALS) támadta meg, amely fokozatosan korlátozni fogja beszédében és mozgásában, és két éven belül bele fog halni. Jane szeretete, támogatása és elszántsága megingathatatlan, és a pár összeházasodik. Miközben Hawking teste egyre szűkebb korlátok közé kerül, szelleme túlszárnyal az elméleti fizika határain.

Aki Stephen Hawkingot, a zseniális tudóst szerette volna megismerni, azt a folyamatot, aminek végén megszületett Az idő rövid története, vagy szívesen nézte volna, ahogy rádöbben olyan dolgokra, amikre mások nem, az csalódni fog. Ugyanis a film alapját az az életrajzi regény adta, melyet Jane Wilde, a fizikus első felesége – akivel 30 évig voltak házasok – írt meg az Utazás a végtelenbe címmel. Ez a film tehát sokkal inkább szól az ő házasságukról és Jane-ről, aki mindenről lemondott azért, hogy beteg férjét ápolja és eközben szép lassan felőrlődött. Harmadik gyermekük születése után kezdte végre vállalni a saját gondolatait, hogy nem ilyen életet álmodott magának, ám mindezek ellenére végig férje mellett maradt, amíg Hawking el nem hagyta őt egy másik nő kedvéért.

Érződik a filmen, hogy tisztában van azzal, élnek azok, akikről szól, és ez szerintem nem vált előnyére. A problémák ott kezdődnek, hogy alig akadnak érzelmi mélypontjai a filmnek. Sokkal inkább egy nevetéssel, szeretettel, szerelemmel, kötelezettségekkel és vágyakkal teli életet mutat be, és csak ritkán érzékelteti a bénító betegségnek és Stephen Hawking tudvalevőleg nehéz természetének köszönhető feszültségekkel, drámai helyzetekkel tűzdelt utat, amit főszereplőinek be kellett járnia. A film másik hátránya és igazából nagyon bosszantó része, hogy egyszer sem írják ki, hány év telt el az időbeli ugrások közben. Az eltelt időre csak a gyerekek számából és cseperedéséből, a színészek növekvő ráncaiból vagy éppen a ruhák alapján következtethetünk.

A színészeknek sokat köszönhet a film. Elsősorban Eddie Redmayne (Stephen Hawking) átalakulása bámulatos, ahogy egyre kevesebb eszközzel kénytelen életre kelteni a tolószékhez kötött Hawkingot. Ugyanakkor Felicity Jones (Jane Wilde) is érzékenyen jeleníti meg a hűséges, szelíd, lélekben nagyon erős asszonyt. Megérdemelt mindkettőjüknek az Oscar jelölés.

A kiváló színészi játék ékes bizonyítéka, kedvenc jeleneteim egyike:

Összességében egy meglepően kellemes, mégis elgondolkodtató romantikus filmet kapunk, mely azért felvillant olyan vitatémákat is, mint hit, élettel szembeni elvárások, emberi kapcsolatok.

Kódjátszma

A második világháború egyik legnagyobb hatású, mégis talán legkevésbé ismert hőse a tragikus sorsú, homoszexuális Alan Turing (Benedict Cumberbatch), aki nélkül ma lehet, hogy egészen máshogy nézne ki Európa és a világ térképe. Matematikusként legyőzte a nácikat a német Enigma titkosító gépek jeleinek megfejtésével, míg magánemberként kicsinálta őt a homofób Anglia. A film három idősíkban követi főhőse életét, középpontban a második világháború alatt a brit Bletchley Parkban működő kódtörő központ munkatársaként betöltött kulcsszerepével. Turing retrospektív elbeszélése nyomán ugrálunk a jelen eseményeiből a háborús időkbe és a gyerekkorba – így sejlik fel a különc, emberkerülő matematikus élete, jelleme, motivációi, gondolatai és érzelmei.

Egy életrajzi filmben általában nem a tényszerűség a legfontosabb, ám míg A mindenség elméletében meg tudtak ragadni egy érdekes vonalat, addig a Kódjátszma forgatókönyvírója kicsit átrajzolta a történetet. A filmben például gyerekkori szerelméről, Christopherről nevezi el korai számítógépét, ami szép dolog, csak épp semmi valóságalapja nincs. A gonosz ellenségként ábrázolt Denniston parancsnok, Turing felettese az életben mindig is támogatta a főhősünket, itt meg szinte alig várja az alkalmat, hogy kirúghassa. A legnagyobb változtatás azonban magában a karakter személyiségében történt, hiszen a Cumberbatch által játszott öntelt, közömbös férfi sokkal inkább hasonlít a színész másik híres karakterére, Sherlockra, mint arra a Turingra, akire kollégái úgy emlékeztek vissza, mint „egy nagyon könnyen megközelíthető ember”. Hatásvadászat vagy sem, döntse el mindenki maga.

A homoszexualitás témájához viszont kellő érzékenységgel nyúl a film. Akkoriban betegségként tartották számon a homoszexualitást, emiatt Turingnak is rejtőzködő életmódot kellett folytatnia. 1952-ben lepleződött le és választania kellett a börtön, vagy a hormonkezelés, keményebben fogalmazva a vegyi kasztrálás között. 1954-ben találtak rá holtan, az pedig a mai napig nem bizonyított, hogy valóban öngyilkos lett-e. A Kódjátszma alkotói szerint gyalázat az, ami Alan Turinggel történt, és ennek képi megfogalmazása talán segít majd az előítéletek leépítésében. Hiszen mi a felháborítóbb: ha valaki nem úgy él, mint a többség, vagy az, ha valaki nem lehet hős, ráadásul megfosztják minden emberi méltóságától, mert nem úgy él, ahogy valakik szerint élnie kellene?

A színészi alakításokra ebben a filmben sem lehet panaszunk. Benedict Cumberbatch egyszerűen zseniális az autisztikus vonásokat mutató matematikus szerepében. Szerencsére a kolléganőjét (és egy rövid ideig a menyasszonyát) alakító Keira Knightley játéka is természetes, ráadásul a főhőssel való interakciói felhívják a figyelmet arra, hogy pár évtizeddel ezelőtt okos nőnek lenni majdnem akkora szívás volt, mint homoszexuálisnak.

Hozzászólások

A hirdetés néha fáj, de csak így tudjuk fenntartani az oldalt..köszönjük ha megérted :)