Meleg

Arnold Schwarzenegger egy sajtókonferencián vette védelmébe az amerikai Legfelsőbb Bíróság melegházasságot legalizáló döntését. A volt kaliforniai kormányzó szerint ez volt a jó döntés. Egyúttal töketlennek nevezte azokat a politikusokat, aki nem mutatnak jó példát, és nem hajlandóak kompromisszumokat hozni ilyen ügyek kapcsán. „Nagyon boldog vagyok, hogy ez a döntés megszületett, mert mi, itt Kaliforniában mindig […]
Az amerikai legfelső bíróság döntése értelmében az azonos neműek házassága az egész országban legális lett. Ettől még a hatályba lépése egyes államokban pár hétre elhúzódhat, függően attól, hogy az állami adminisztráció mennyire siet a törvény adoptálásával. A döntés hatalmas sikere az azonos neműek házasságáért küzdő civil szervezeteknek és aktivistáknak, a legfelső bíróság végső szava után […]
Lugano — Biszexuális lett a börtönben az orosz üzletember, egykor a világ 16. leggazdagabb embere, akit nagy értékű csalásért és az orosz állam megkárosításáért nyolc év börtönre ítéltek, ám két éve elnöki kegyelemmel kiszabadult. Mihail Boriszovics Hodorkovszkij (51), akit Putyin ellenlábasaként tartanak számon, a szabadulása után Németországba repült, ma már Svájcban él. Egy helyi rádiónak […]
A Time magazin Letters from Dad (Levelek apától) című sorozatának részeként született az írás, amelyben a popsztár arra buzdítja kisfiait, hogy mindig merjenek önmaguk lenni. Ricky Martin ikerfiai, Matteo és Valentino idén töltik be hetedik életévüket. A Puerto Rico-i származású énekes jelenleg egyedül neveli a béranyától született kisfiúkat, miután 2014 januárjában szakítottak élettársával, Carlos Gonzalez […]
Mi lesz az oregoni pékekkel, akik nem készítenek süteményt melegeknek, és ezért meghurcolják őket? Egy texasi lelkész, Rick Scarborough kész lenne akár tűzhalált is halni, hogy kiálljon a melegházasság ellen. Ő „A liberalizmus megöli a gyermekeinket” című könyv szerzője is egyébként. Ugyanott, Texasban, nem akarták hagyni, hogy egy meleg pár elváljon. Rick Scarborough egy baptista […]
tel aviv pride
Nem túlzás azt állítani, hogy a Tel Aviv Pride egy másik dimenzióban történik. A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer, vagy „questioning” (azaz mindenki, aki nem kívánja eldönteni, hogy melyik „kategóriába” sorolná magát) emberek ilyenkor egy teljes hétre átlényegülnek főállású akivistává – ilyenkor minden a toleranciáról és az egyenlő jogokért való küzdelemről, no meg a […]
A 2016-os amerikai elnökválasztáson induló demokrata jelölt tegnap indította el hivatalos kampánykörútját. Az eseményt a Roosevelt Islanden, New Yorkban tartották. A jelenlegi külügyminiszter-asszony beszédében dicsérte demokrata elődei – Barack Obama és Bill Clinton – munkásságát, republikánus ellenfeleit viszont kritikával illette. “Lehet, hogy feltűnt egy-két újító hang a repbulikánus kórusban, de továbbra is mind ugyanazt a […]
A The Sun információi szerint David Furnish 333 ezer fontos, vagyis 123 millió forintos, két hálószobás lakást vett személyi edzőjének, aki valójában a szeretője. A brit bulvárlap azt is kiderítette, hogy Furnish, aki tavaly decemberben kötött házasságot a zenésszel, akivel két gyermeket nevelnek közösen, még 2012-ben ismerkedett meg Danny Williamsszel egy éjszakai szórakozóhelyen, és azóta […]
Azoknak a meleg vagy leszbikus turistáknak, akik egzotikus országokba terveznek utazást, nem árt tisztában lenniük azzal, hogy mennyire kell kordában tartani a libidójukat. Bizonyos helyeken drágán megfizethetnek akár egy kacér pillantásért is. Az International Lesbian, Gay, Bisexual, Trans and Intersex Association már tízedik éve minden évben nyilvánosságra hozza jelentését a melegjogok helyzetéről. A szervezet 110 […]
Dicsértessék! No, sok mindent láthattunk már a zenei paletta gyöngyeitől az évek alatt, elég csak ha például Miley Cyrusra gondolunk, de amit a norvég, 2012-es Eurovízió versenyző Tooji tett, arra nem hiszem, hogy lenne példa: új klipjében vallotta be másságát, még pedig úgy, hogy a “Az emberi jogok a vallás előtt” igét hirdetve egy templomban […]
Több százan ünnepeltek szombat délután a Földközi-tenger keleti csücskében található Ciprus fővárosában, Nicosiában. Az Európai Unióhoz velünk együtt 2004-ben csatlakozó szigetországban idén szerveztek második alkalommal Pride-ot. Míg a tavalyi első rendezvényt szélsőséges ortodox keresztények csoportja zavarta meg, addig idén már rendzavarás nélkül sikerült végigsétálni a sugárutakon. A fesztivált szervező ACCEPT-LGBT Ciprus elnöke, Costas Gavrielides elmondta, […]
A hirdetés néha fáj, de csak így tudjuk fenntartani az oldalt..köszönjük ha megérted :)