Biszexuális

Miley Cyrus már tiniként tudta, hogy biszexuális

Az énekesnő a napokban arról mesélt, hogy nem csak férfiakhoz fűzték romantikus érzelmek. A sztár a Paper Magazine címlapján pózolt anyaszült meztelenül egy malac társaságában, a vele készített interjúban pedig bevallotta, hogy édesanyjának, Tish-nek már tiniként elárulta, hogy a lányokhoz is vonzódik.

Emlékszem arra, amikor elmondtam neki, hogy én máshogy szeretem a nőket, mint a többiek. Megkérdezte, hogy ezt meg hogy értem. Azt válaszoltam, hogy szeretem őket. Úgy, mint a fiúkat.

Az énekesnő hozzátette, hogy az édesanyja ezután kényelmetlenül érezte magát, főleg a keresztény háttér miatt, de ennek ellenére megtanulta elfogadni a lányát olyannak, amilyen.

maxresdefault (2)

Nagyon nehéz volt neki megértenie ezt. Viszont nem ítélt el, nem kívánt a pokolba, jobban hisz bennem, mint amennyire Istenben hisz. Megkértem, hogy fogadjon el, és megtette.

Miley korábban Nick Jonas-szal, Liam Hemsworth-tel és Patrick Schwarzeneggerrel volt komolyabb kapcsolatban, mert számára nem az illető neme a fontos:

Tényleg nyitott vagyok mindenre, ami közös beleegyezésen alapul és nincs köze állatokhoz vagy kiskorúakhoz. Mindenben benne vagyok, ami nem illegális. Minden 18 év fölötti felnőtt szóba jöhet, aki képes szeretni engem. Nem érdekelnek ezek a kategóriák saját magammal kapcsolatban sem, mint ahogy engem sem érdekel, hogy a párom fiú vagy lány-írja a neon.hu

Hozzászólások

A hirdetés néha fáj, de csak így tudjuk fenntartani az oldalt..köszönjük ha megérted :)